Üdvözöljük az Andrews–univerzumban!

Örülünk, hogy itt van! Ez kis lépés a vállalkozása számára, de nagy lépés annak biztonságosabb működése felé.

A mi küldetésünk

about us image

Mi az Andrews-nál 20 éve azon dolgozunk, hogy mindenki számára érthetővé tegyük az IT kihívásokat, miközben megoldásokat is kínálunk rájuk.

Mindezt persze a lehető legtranszparensebb módon tesszük, hiszen számunkra kiemelten fontos, hogy Ön csak olyan szolgáltatásért fizessen – legyen az tervezés vagy akár kivitelezés – amire valóban szüksége van ahhoz, hogy vállalkozását maximális biztonságban tudhassa.

Mert a biztonság mindennek az alapja.

Jobbak vagyunk, mint tegnap voltunk

Komoly hangsúlyt fektetünk üzemeltetői, fejlesztői és tanácsadói csapatunk szakértelmének folyamatos fejlesztésére, ezért munkatársaink rendszeresen szakmai továbbképzéseken vesznek részt.

Ezen képzések elsődleges célja nem a tanúsítványok halmozása, sokkal inkább a tapasztalatok, az új tudás megszerzése. Emellett szakértőink a hosszú évek során komplex projekteken keresztül bővítették tudásukat, fejlesztették kompetenciáikat. Ennek köszönhetően jóval sokszínűbb feladatok megoldására vagyunk képesek, mint amit egy weblapon be tudnánk mutatni.

Ha a problémájával nem tudja, hogy hova forduljon, akkor keressen minket bizalommal! Ha segíteni nem is tudunk feltétlenül, de irányt mutatni biztosan!

20+

év

25+

dolgozó

100m+

webes kérés kiszolgálás/nap
andrews logo

1-esek és 0-ások között az ügyfeleinkért, már több mint 20 éve

1999

Megalakult az Andrews IT Engineering Kft.

2006

Magyarországon az elsők között VMware partnerek lettünk

2007

Tovább bővítettük a gyártói partnerségeinket, Wyse, NetApp szerviz és Veeam partnerek lettünk

2013

Saját fejlesztésű tűzfal szoftverünk megkapta a CC EAL 3+ minősítést

2014

Elindítottuk georedundás hoszting szolgáltatásunkat

2017

A VEKOP-2.1.1-15 pályázati felhívásra beadott Intelligens menedzselt biztonsági szolgáltatási platform (iMSSP) létrehozása anyagunk elnyerte a támogatást

2019

November

Elindítottuk Security Operations Center szolgáltatásunkat kis- és középvállalatok számára

2020

Február

Szebb, kényelmesebb felülettel és megnövekedett funkcionalitással elindult az új ügyfélportálunk.

2020

November

A 2020-1.1.2-PIACI KFI pályázatra beadott Mesterséges Intelligencia Alapú Ipari Biztonsági Értékelő és Műveleti Központ anyagunk elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatását.

Minősítéseink

certif logo
certif logo
Ah logo

Csatlakozz hozzánk!

Nyitott pozícióink

Akik minket választottak

Libri Könyvkereskedelmi Kft. logo

Libri Könyvkereskedelmi Kft.

Eötvös Loránd Tudományegyetem logo

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Adevinta Classified Media Hungary Kft. logo

Adevinta Classified Media Hungary Kft.

Ferrero Magyarország Kft. logo

Ferrero Magyarország Kft.

BÁV Zrt. logo

BÁV Zrt.

InterCom Zrt. logo

InterCom Zrt.

referenciák

Ügyfeleink mondták

Kakas Gábor, IT vezető

Lexholding Zrt.

„Szerződés szerinti üzemeltetési feladataik mellett hozzák a tervezői kompetenciát is. Mivel az Andrewsban magasan képzett mérnökök dolgoznak, mindenféleképp érdemes meghallgatni azt, amit ők mondanak. És ha kérdeznek tőlünk, akkor arra meg kell találni a választ, különben baj lesz belőle.”

Lexholding Zrt. logó

Molnár István, rendszergazda

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatala

„Az Andrews szakemberei eléggé rugalmasak és képzettek ahhoz, hogy bármely informatika biztonsági kérdésekben szaktanácsot adjanak, legyen az a napi működéssel kapcsolatos vagy komplexebb, stratégia terület. Nyitottak minden megkeresésre, rögtön ugranak és segítenek megoldást találni. Az évtizedek alatt kialakult bizalmi kapcsolat garantálja, hogy a polgármesteri hivatal IT biztonsági érdekeit úgy képviselik, mintha a sajátjuk lenne.”

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatala logó

Török Bálint, IT vezető

Nilfisk

„Az Andrews végig nagyon jó partnernek bizonyult abban, hogy egy teljesen transzparens, szakmai együttműködést alakítsunk ki. IT biztonsági folyamataink áttekintésénél kiderült, hogy képesek az ügyfél fejével gondolkodni ésvégig pragmatikus, értelmes alternatívákat javasoltak, nem a szabvány megoldásokat vették elő.”

Nilfisk logó

Herman Nándor, Informatikai szakértő

Magnet Faktor Zrt.

„Az Andrews a garanciája annak, hogy idegenek nem járkálnak IT rendszereinkben. Emiatt nyugodtan alszom, ami informatikailag, emberileg felbecsülhetetlen.”

Magnet Faktor Zrt. logó

Péter Árpád, IT vezető

Széchenyi Alapok

„Azt szeretem az Andrews szakembereiben, hogy IT-ül és üzletül egyaránt beszélnek, így könnyen megérjük egymást. Bíztam benne, hogy a korábbi IT együttműködések kapcsán megismert magas szakmai színvonal és versenyképes ár a Security Operations Center szolgáltatásban is érvényesül, és nem csalódtam.”

Széchenyi Alapok logó

Tábor Tamás, IT vezető

Vision-Software

„Az az igazság, hogy az IT biztonsági mérnökökkel nagyon nehéz együtt dolgozni. Felállítják a rendkívül szigorú, napi működést ellehetetlenítő szabályaikat, amiből nem akarnak egy tapodtat sem engedni. Az Andrews-nál azt láttuk, hogy ők a megoldást kidolgozásában is remek partnerek, nemcsak a szigorú IT biztonsági keretek kialakításában. Az eredmény pedig a megfizethetetlen nyugalom ügyfeleink rendszereit illetően.”

Vision-Software logó
kapcsolat

Írjon nekünk

Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük email címet adjon meg!
Kérjük telefonszámot adjon meg! Példa: '+36 30 123-4567'
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!