arrow left image Vissza

Zökkenőmentes átállás egy kritikus kormányzati infrastruktúrában

Az ASH Szoftverház 2019 óta dolgozik együtt az Andrews-szal kormányzati rendszerek üzemeltetésében és IT-biztonságában. Az Andrews végezte a KEF Közbeszerzési portál új verziójának átállítását is, amely egy hétvége alatt, panaszmentesen zajlott le közel 50 000 felhasználó mellett. Az együttműködés alapja a magas szakmai színvonal, a biztonságtudatos működés és a 0–24-es üzemeltetés támogatása.

Az ügyfél

Az ASH Szoftverház 2012-ben alakult 3 fővel, ma már 44 fejlesztő kollégával dolgoznak. Egyedi szoftvermegoldások fejlesztésével foglalkoznak, továbbá az elmúlt időszakban kezdtek elmozdulni abba az irányba, hogy megoldásaik egy-egy elemét termékesítsék. Döntő többségben hazai és nemzetközi államigazgatási partnereik vannak, melyet az elmúlt egy évben versenypiaci és akadémiai megbízásokkal is kibővítettek.

Az IT vezető

Debrődy István karrierjét a Videoton Holdingnál kezdte, részben fejlesztőként, részben egyedi szoftverek kereskedelmével foglalkozott. Később kereskedelmi vezető lett, majd 2003-ban megvásárolta a WSH-t 6 tulajdonostársával. 2012-ben ugyanezekkel a társakkal alapította meg az ASH Szoftverházat. Egészen 2024-ig a WSH kereskedelmi igazgatójaként munkálkodott, melyről lemondott, és ma már tanácsadói szerepben van jelen.

Zökkenőmentes átállás kormányzati környezetben

2019 körül IT biztonsággal kapcsolatosan találtak az Andrews-ra. Elsőként üzemeltetési kérdésekkel fordultak hozzájuk, majd az egyik akkor induló projektjük esetében kértek tőlük támogatást. 2020-ban kezdték a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) Közbeszerzési portáljának megújítását, melyet a NISZ Kormányzati Adatközpontján (KAK) lévő infrastruktúrán kellett üzemeltetni.

A KEF Közbeszerzési portálja Magyarország egyik kritikus, országosan használt kormányzati rendszere.

Mivel az ASH Szoftverház alapvetően ezzel nem foglalkozik, így felkérte az Andrews-t ennek megvalósítására. Az üzemeltetésen kívül az Andrews a saját tűzfal megoldását is szállítja a megbízónak.

ASH Szoftverház és Andrews IT Engineering – kritikus infrastruktúra zökkenőmentes átállása kormányzati szektorban

Debrődy István kiemelte, hogy a KEF portál cseréje a régiről az új verzióra egy hétvége alatt megtörtént, ami egy “nagy kalaplengetés” mind a két cég számára. Péntek délután leállították a régi oldalt, majd hétfő reggel 8 órakor elindították az újat, mindenféle reklamáció vagy panasz nélkül, ami egy közel 50.000-es felhasználó szám mellett nem kis teljesítmény. Természetesen ezt hónapokon át tartó tervezés és tesztelés előzött meg, ami kemény munka volt, de az együttműködés olajozottan ment és élvezetes volt.

Amikor minden másodperc számít

Jelenleg azon dolgoznak, hogy felderítsék a felhasználók által nem észlelhető lassulások okát, hogy még gördülékenyebbé tegyék a portál működését. 0/24-ben üzemeltetni egy köszbeszerzési portált nem kis feladat, ahol perceken múlhat az, hogy valaki be tud-e adni egy pályázatot, vagy be tud-e szerezni valamit. István elmondása szerint nem volt még olyan probléma, ami az ASH Szoftverház és az Andrews együttműködésére és munkájára lett volna visszavezethető.

Biztonságtudatos csapatok, gördülékeny kooperáció

Ilyen magas érzékenységű rendszereknél nyilvánvaló, hogy a biztonság kiemelkedő szerepet kell, hogy játszon, amiben az Andrews kiváló teljesítményt nyújt. Az ASH Szoftverház fejlesztői is tudatosak ezen a téren, ezért a csapatok könnyedén tudnak együtt gondolkodni. Ha az Andrews javasol valamit vagy észrevételt tesz, akkor azt mindig megvizsgálják, tanácsaikat pedig megfogadják.

Gyakran ismételt kérdések

Alapos, előre egyeztetett ütemezéssel és egy szűk időablak (jellemzően hétvége) kihasználásával – az ASH Szoftverház és az Andrews így állította át a KEF Közbeszerzési portált közel 50 000 felhasználó mellett, zökkenőmentesen.
ASH Szoftverház logó

Ismerős?

Ha a te cégednél is felütötte már a fejét ez a probléma, mi tudunk segíteni.

 

Ajánlatot kérek

Debrődy István, IT tanácsadó

ASH Szoftverház

“Az Andrews erőssége legfőképp a szakmaiság. Ami nekem nagyon szimpatikus, az az, hogy amihez esetleg nem értenek, azt elmondják, és olyan feladatot nem vállalnak. Ez az, amit elvárnék más partnertől is. Amire pedig azt mondják, hogy tudják, azt valóban képesek megvalósítani, valamint hajlandóak tovább fejlődni. Az, hogy egy ilyen bonyolultságú rendszert eddig hiba nélkül üzemeltettek, az mindent elmond.”
ASH Szoftverház logó
esettanulmány

Releváns cikkek

Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatala logója
Molnár István, rendszergazda

Auditból indultak a teljes IT biztonság felé

Egy átfogó [informatikai audit](/nis2-audit/)tal indult az Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal utazása a konszolidált és biztonságos informatika felé, melyben több évtizede az Andrews szakértelme állandó útitárs.
MTA Titkárság logója
H. András, IT vezető

Megbízható tűzfal- és levélszűrő-védelem egy biztonságkritikus intézményben

Az MTA Titkárság 2011 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik professzionális tűzfalmegoldást, [VPN-kapcsolatokat](/menedzselt-halozatbiztonsag-es-tuzfal-megoldasok/) és [MSA levélszűrést](/menedzselt-halozatbiztonsag-es-tuzfal-megoldasok/) biztosítanak az intézmény számára. A 0–24-es támogatás és a magas szakmai kompetencia stabil, biztonságos működést tesz lehetővé, amely jelentősen csökkenti az IT-üzemeltetés terheit. Az Andrews stratégiai tanácsadással is segíti a Titkárság hosszú távú fejlesztési irányainak kialakítását.
Kapcsolat

Írjon nekünk